Durian, a büdös gyümölcs története

A durian gyümölcsöt gyakran emlegetik úgy, mint a „gyümölcsök királyát”, és ez a címke méltán illeti meg – nem csupán egyedi megjelenése, hanem rendkívül megosztó illata és íze miatt is. A Délkelet-Ázsiában őshonos durian elsőre talán meghökkentő élményt nyújt, de éppen ebben rejlik különlegessége: aki egyszer megkóstolja, az vagy mélyen beleszeret, vagy örökre elfordul tőle.

A durian hatalmas, tüskés héja szinte páncélszerű védelmet nyújt a gyümölcs belsejében rejlő krémes, sárgás húsnak. Első ránézésre sokakban félelmet ébreszt, hiszen a tüskék olyan élesek, hogy puszta kézzel szinte lehetetlen feltörni. Ám a valódi próbatétel nem is a héj, hanem az “illat”. A durian szagát számtalan módon írták már le: van, aki romlott hagymához, más a nyers szennyvízhez, vagy épp erjesztett sajthoz hasonlítja. Sőt, sok helyen – például szállodákban, repülőtereken vagy tömegközlekedési eszközökön – egyszerűen tiltják a durian behozatalát, pontosan emiatt az erőteljes, átható szag miatt.

A fura gyümölcs nem csupán frissen, hanem számos feldolgozott formában is elérhető: fagylalt, édesség, sütemény, sőt, még sós ételek alapanyagaként is felbukkan. A helyiek gyakran eszik rizs mellé, kókusztejjel leöntve, vagy épp fermentálják, hogy még intenzívebb ízt kapjanak. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a durian nagyon tápláló gyümölcs: magas kalória - és zsírtartalmának köszönhetően egyetlen adag is laktató. Emellett gazdag C-vitaminban, káliumban és antioxidánsokban, így nemcsak ízélményként, hanem tápanyagforrásként is értékes.

A durian megítélése rendkívül szubjektív. Aki Ázsiában jár, szinte biztosan találkozik vele: utcai árusok pultján, éttermek étlapján vagy piacokon, ahol már a szaga elárulja, hogy a közelben van. Kóstolása egyfajta bátorságpróba is lehet az utazó számára – egy különleges kulináris kaland, amely túlmutat az ízlelésen: beavatás egy kultúrába, ahol a szokatlan nem elrettentő, hanem kíváncsiságra ösztönző.

Ez a büdös gyümölcs elsősorban Délkelet-Ázsiából származik, és ebben a térségben is termesztik a legnagyobb mennyiségben. Őshazája Malajzia, Indonézia és Borneó trópusi esőerdői, de Thaiföld, Vietnám és a Fülöp-szigetek is jelentős duriantermelő országokká váltak. A legismertebb és legkeresettebb fajták közül több is Malajziából (mint a Musang King vagy a D24), illetve Thaiföldről (például a Monthong) származik, de Indonézia is büszkélkedhet helyi változatokkal.

A durian a Malvaceae növénycsaládba tartozik, és a Durio nemzetség több mint harminc fajt foglal magában, amelyek közül azonban csak néhány ad ehető gyümölcsöt. A fák hatalmasra nőnek – akár 25–50 méteres magasságot is elérhetnek –, és trópusi, párás éghajlatot igényelnek bőséges csapadékkal, stabilan meleg hőmérséklettel. Mivel a durian igen érzékeny növény, termesztése nagy odafigyelést igényel. A fák nem tűrik jól a hideget, a szárazságot vagy az erős szelet, így a legjobban a mély, termékeny, jó vízelvezető talajban fejlődnek, dombvidéki ültetvényeken vagy folyóvölgyek mentén.

A durianfák lassan fejlődnek, és jellemzően csak 5–7 éves koruk után kezdenek el gyümölcsöt hozni, bár a maximális termőképesség eléréséhez akár 10 évre is szükség lehet. A gyümölcsök hatalmas méretűek lehetnek, egy-egy példány akár 1–3 kilogrammot is nyomhat. A termés a virágzást követően körülbelül 3 hónap alatt érik be. A virágzás különlegessége, hogy éjszaka történik, és főként denevérek porozzák be a virágokat – ezért is fontos, hogy a durianültetvények ökológiai környezete változatos és élő legyen.

Amikor a gyümölcs megérik, természetes módon leesik a fáról, így a hagyományos szedési módszer az, hogy a gazdák a fa alá hálót feszítenek, vagy napi rendszerességgel ellenőrzik a földre hullott gyümölcsöket. Egyes prémium fajtáknál azonban kézzel, gondosan vágják le a terméseket, hogy megelőzzék a becsapódás miatti sérüléseket.

A termesztési folyamat sok munkát igényel, és a durian szezonalitása – jellemzően évente csak egyszer, néhány hónapos időszakban terem – is hozzájárul ahhoz, hogy a gyümölcs értékes és helyenként igen drága legyen, különösen exportált formában. A trópusi piacokon viszont a szezon idején rengeteg helyen kapható, és a friss durianfogyasztás hagyományosan közösségi élménynek számít.

A durian tehát nem csupán egy egzotikus gyümölcs, hanem egy kulturális és mezőgazdasági ikon is – olyan termény, amelyhez türelem, szaktudás és a természet ritmusának mély tisztelete szükséges.

Érdemes kipróbálni, de ha nagyon érzékeny vagy a szagokra, inkább jégkrém formájában ajánlom - tényleg extrém büdös!