Bruno Catalano szobrai New York-ban

A marokkói származású, de szicíliai gyökerekkel rendelkező szobrász 1960-ban született, és családjával 10 éves korában költözött Franciaországba. Nehezen illeszkedett be, kívülállónak érezte magát.

Az iskola elvégzése után villanyszerelőként dolgozott egy hajózási cégnél, de közben beiratkozott egy modellezés tanfolyamra Marseille-ben, és tanulmányozta a szobrászati témájú szakfolyóiratokat. 1985-ben nyitott saját stúdiót, ahol a közönség előtt égette ki a szobrokat. Ezzel szerzett először ismertséget.

A nagy áttörést 2004 jelentette: egy Cyrano szobrot készített éppen, mikor a mű középső, mellkast formáló része véletlenül kitört. Innen jött az ötlet, egy hibából, véletlen balesetből.

Ezután született meg az új ábrázolási mód, amely világhírűvé tette Catalano-t.

A Travelers néven ismert sorozat darabjai New Yorkban, a Park Avenue-n is megtalálhatók, de persze Marseille-ben is több alkotása látható szerte a városban, illetve egyéb európai nagyvárosokban is.

A művész magyarázata szerint a hiányzó részek azt szimbolizálják, hogy utunk során mindig elveszítünk magunkból egy darabot.

Az én értelmezésemben ez nem negatív dolog: az utazó az elvárásait, előfeltevéseit veszíti el, és persze mindenhol otthagy a szívéből is egy darabot. Minden utazás tanít nekünk valamit, fejlődünk, szélesíti a látókörünket, ezáltal többek leszünk. Ugyanakkor minden alkalommal, amikor tovább kell állnunk, lelkünk egy része ott marad minden egyes helyen, ahol boldog pillanatokat élhettünk meg. Az utazás tehát nem csak fizikai helyváltoztatás, hanem emocionális és pszichológiai felfedezés is - a világról és önmagunkról egyaránt.

Az én tapasztalatom, hogy minden egyes utazásom után egy kis ürességet érzek, mert bár szeretek itthon lenni, mégis sajnálom, hogy véget ért az út, talán ezért kezdem szinte azonnal a következőt tervezni, hogy ezt az űrt betöltsem. Persze hagyni kell időt minden út feldolgozására is, elemezni az érzéseinket, benyomásainkat. Végiggondolni, mit adott ez nekünk, mit tanultunk. Minden utazás változtat rajtunk valamit. Elvesz és hozzáad.

Talán úgy is értelmezhetők a szobrok, hogy egy utazó minden egyes állomáson lead valamit a saját egójából, elvárásaiból, és remélhetőleg a személyes kis “csomagjából“, azokból a lelki terhekből, melyeket élete során összegyűjtött, így valamivel könnyebben mehet tovább.

Számodra mit mondanak Bruno Catalano szobrai? Érdekel a véleményed, ha van kedved, írd meg!