top of page

Santorini Látnivalói - ahol a fehér falak találkoznak a kék kupolákkal

  • Panna
  • jún. 29.
  • 3 perc olvasás

Frissítve: 2 nappal ezelőtt

Santorini nagyon sok utazó bakancslistáján szerepel, én sem voltam kivétel. Rengeteg gyönyörű képet, videót láttam róla, és mindenképp szerettem volna személyesen megtapasztalni azt az élményt, ahogy a kaldera felett lemegy a nap. Sétálni szerettem volna az ikonikus fehér házak között, felkutatni a legjobb kilátópontokat, és a kék kupolás templomokat.


A kilátás Santorinin
Kilátás Santorinin
Klasszikus fehér-kék épület Santorinin

Hajóval érkeztem, ilyenkor első lépésként fel kell küzdenie magát az embernek az emelkedőn a városba. Ezt megtehetjük egy felvonó segítségével is, de olyan hosszú volt a sor, hogy inkább a gyaloglást választottam, a nagy meleg ellenére is. Meglepően hosszú volt az út, de ki lehetett bírni.


Santorinire felvezető gyalogút

Vicces látvány volt késő délután, ahogy a nagy tengerjáró hajók utasai rohannak le ugyanezen az úton a kikötőbe, nehogy a hajójuk nélkülük induljon tovább.

Ha te is hajóval érkezel, a visszaútra is szánj elegendő időt, mert hiába csak lefelé kell menni, időnként csúszós a talaj.


Mit kell tudni erről a különleges szigetről?


Santorini (görögül: Σαντορίνη) a Kükládok szigetcsoport déli részén fekszik, az Égei-tengeren. Egyedülálló szépségét a hófehér házak, kék kupolák, lélegzetelállító naplementék és a vulkáni eredetű táj adja. A sziget világhírű romantikus hangulatáról és történelmi titkairól.


Santorini
Street art Santorinin
Klasszikus kék-fehér épület Santorinin

A szigetet már a bronzkorban is lakták. A legjelentősebb ókori település Akrotiri, amelyet gyakran neveznek “az Égei-tenger Pompeijének”. Ez egy fejlett minószi város volt, amelyet egy vulkánkitörés temetett el i.e. 1600 körül. Egyes elméletek szerint ez a város volt az Atlantisz-legendák ihletője.

A ma is látható települések közül a legrégibb Théra, amely a sziget keleti részén épült, és a dórok alapították az i.e 9. században.

A sziget a nevét a velencei hódítóktól kapta, akik 1207-ben foglalták el, és Santa Irene után nevezték el Santorini-nek.

1579-től az Oszmán Birodalom része lett, csak 1830-tól tartozik Görögországhoz.


Santorini egy vulkáni kaldera peremén fekszik. A sziget egy hatalmas, kb. 3600 éve történt vulkánkitörés (a Théra-kitörés) után jött létre, amely az egyik legnagyobb ismert vulkánkitörés a történelemben.

Ennek nyomán jött létre a kaldera, egy hatalmas, vízzel elárasztott kráter, amelynek peremén helyezkednek el a főbb települések (pl. Fira, Oia).

A vulkáni eredet miatt Santorini strandjai nem a klasszikus aranyhomokos típusúak, hanem különleges színekben pompáznak: fekete, vörös és fehér homokos partokat találsz itt.



Mi nézz meg Santorinin?

Santorini látnivalói


A sziget fővárosa Fira (Thira), a kaldera peremén épült. Szűk utcák, jellegzetes fehérre meszelt házak jellemzik, szuper panorámás éttermek találhatók meg itt.


Oia a legismertebb település Santorinin, a legtöbb kép, amit a közösségi médián látsz, itt készül. Híres a világ egyik legszebb neplementéjéről. A kastély romjainál lehet talán a leginkább gyönyörködni ebben a természeti jelenségben.


Ha érdekel a régészet és a történelem, meglátogathatod Akrotiri régészeti lelőhelyét is, a feltárt minoszi településen az utcák, a csatornarendszer és házak freskói is megtekinthetők.

Ugyanígy az ókori Théra romjait is megnézheted, színház, lakóépületek, templomok romjai láthatók.



Legszebb strandok Santorinin


A vörös strand, ahol a homok tényleg sötétvörös, a fekete homokos Perissa és Kamari, illetve a fehér strand, ami viszont csak hajóval megközelíthető.


Pyrgos-t is érdemes felvenni a listára, ez egy hegyvidéki falu autentikus hangulattal, sokkal kevesebb turistával.


Santorini híres a helyi borról is, a vulkanikus talajon különleges szőlőfajtát termelnek. Több borászat látogatható, például: Santo Wines, Venetsanos Winery.


Egyik étterem teraszáról a kilátás Santorinin
Ébéd kilátással

Santorini egyedülálló hely a világon, ahol a történelem, a földtani különlegességek és a természet szépsége harmonikusan találkozik. Santorini látnivalói: a vulkán formálta táj, a történelmi romvárosok és a lenyűgöző naplementék mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a sziget a világ egyik legnépszerűbb úti célja legyen – legyen szó romantikus utazásról, történelemrajongók felfedezőútjáról vagy egyszerűen csak egy különleges pihenésről.


Negatívuma, hogy általában nagy a tömeg, illetve nekem az sem tetszett, hogy még mindig vannak olyan turisták, akik a tengerjáró hajókkal érkezve lusták felsétálni a városba, vagy megvárni a felvonót, és szamárháton jutnak fel, ami egyszerűen állatkínzás. Ilyenkor véleményem szerint az a hibás, aki a keresletet biztosítja, ha ugyanis senki nem akarná ezt a szolgáltatást igénybe venni, a kínálat is megszűnne idővel. Ha meglátod, hogy szenvednek szegény állatok, szünet nélkül egész nap cipelve a - gyakran túlsúlyos - turistákat fel a hegyre, azonnal megérted, miért írtam mindezt.


Ikonikus szamarak Santorinin

Hozzászólások


Feliratkozás

Köszönöm, hogy feliratkoztál! Értesítést fogsz kapni minden új bejegyzésről!

Logo 6

Copyright ©
Minden jog fenntartva 
A képek és szövegek felhasználása a szerző előzetes engedélyéhez kötött.

bottom of page