Karácsony Londonban - ünnepi fények, ízek és élmények
- Panna
- okt. 12.
- 4 perc olvasás
Frissítve: okt. 26.
Londonnal különleges a kapcsolatom. A testvérem Angliában él, Portsmouth-ban, ezért évente többször utazom az Egyesült Királyságba, és általában Londonban találkozunk. Így volt időm alaposabban megismerni ezt a hatalmas várost, de nem is ez a lényeg.
Mikor először, még gyerekként jártam itt, volt egy furcsa érzésem: valami különös otthonosság, mintha valaha itt éltem volna. Ez azóta is megmaradt, Londont imádom, és minden alkalommal kicsit mintha hazamennék, mikor megérkezem. Nem tudom megmagyarázni ezt a kapcsolódást. Pedig nem szeretem az éghajlatot, a sok esőt, az erős szelet, azt, hogy tavasszal is mintha tél lenne; mégis, minden negatívum ellenére London számomra nem egy úticél, hanem egy “harmadik otthon”, mindig boldog vagyok, ha mehetek.
Karácsonykor utazni Londonba egészen más, mint bármely más évszakban: a város fényárban úszik, az utcákon forralt bor illata érződik, a kirakatok pedig maguk is műalkotások. Decemberben a brit főváros maga az ünnepi mesevilág, ahol a nappalok a vásárlásról és felfedezésről, az esték pedig a káprázatos fényjátékokról szólnak.
Ha hozol sok meleg ruhát, érdemes befizetni egy esti, karácsonyi fényekre specializálódott buszos körútra. Én ezt a GetYourGuide-on foglaltam, az emeletes busz tetején ülve ugyan brutális hideg van, de megéri, mert hihetetlen élmény elsuhanni a gyönyörű fényfüzérek alatt.
Ha gasztronómiai kalandot is keresel, ezt érdemes a Koyn elegáns, mégis vibráló éttermében kezdeni, ahol a modern japán konyha és a londoni luxus tökéletesen találkozik. Már az érkezés pillanata is élmény: az étterem előtt ilyenkor egy karácsonyi fényekkel és díszekkel feldíszített kisautó áll, amely minden járókelőt megállít egy fotó erejéig – mintha egy ünnepi képeslap elevenedne meg. Emiatt akkor is érdemes ide ellátogatni, ha nem szereted a japán ételeket. Innen rövid séta a legendás Annabel’s privát klub, aminek karácsonyi dekorációja minden képzeletet felülmúl: az épület homlokzata minden évben új ünnepi installációval kápráztat el.
A belvárosban egyébként is érdemes tenni egy sétát: New Bond Street a luxusmárkák ünnepi felvonulása ilyenkor. A Dior és a Chanel kirakatai karácsonykor mesébe illő díszítést kapnak, amelyek már önmagukban is látványosságnak számítanak.



Szerintem érdemes betérni a Fortnum & Mason áruházba is, ahol találunk jó ajándék ötleteket, ha szeretnénk néhány apróságot vásárolni. Itt is minden évben más, különleges dekorációra számíthatunk.

A közelben a Burlington Arcade elegáns, fedett sétánya vár apró ékszerboltokkal és kézműves órásmesterekkel, minden évben gyönyörűen feldíszítve, de a Harrods áruház homlokzatát is érdemes megnézni , belül pedig minden osztály külön kis karácsonyi világot hoz létre.

A vásárlás után jól esik betérni a Churchill Arms pubba, amely egész évben híres virágdíszítéséről, de karácsonykor fényárba borul – több ezer izzó és dísz fedi be az épületet.
A karácsonyi időszakban a Covent Garden is igazi téli mesebirodalommá változik, ahol a hatalmas, fényárban úszó karácsonyfa és a ragyogó gömbökkel, fagyöngyökkel díszített árkádok minden látogatót ünnepi hangulatba hoznak. A téren álló fa mellett forró csokoládét vagy illatos forralt bort kortyolva lehet gyönyörködni a karácsonyi fényekben, fotózkodni a minden évben feldíszített szánnal, miközben az utcai zenészek vagy kórusok élő előadásai teszik még varázslatosabbá a hangulatot. Az aprólékosan kidolgozott dekoráció és a meghitt, mégis pezsgő atmoszféra miatt a Covent Garden ilyenkor a londoni ünnepi élmények egyik kihagyhatatlan állomása. Érdemes megkóstolni a csokiba mártott epret is: speciális street food, ami számomra mindig hozzátesz egy kicsit az ünnepi hangulathoz. Ezzel a finomsággal “felszerelkezve” szoktam sétára indulni a környéken, és nézegetni a karácsonyi díszeket a környező házakon, üzleteken.




Ahogy leszáll az este, London utcái új életre kelnek. A Carnaby Street színes, minden évben megújuló installációi mindig meglepik a látogatókat, míg a St Martin’s Lane romantikus fényei nyugodtabb hangulatot árasztanak.
A karácsony Londonban nem lehet teljes a Grosvenor Square-en található Ever After Garden nélkül, amely több mint húszezer fehér, fénylő rózsájával kápráztat el. Minden virág egy-egy személy emlékét őrzi: a látogatók adomány fejében helyezhetnek el egy rózsát szeretteik tiszteletére. Ez a különleges látvány egyszerre szimbolizálja a szeretetet, a megemlékezést és a jótékonyság erejét, így a karácsonyi fények között mélyebb üzenetet is hordoz.
A Regent Street hatalmas, fénylő angyalfigurái és a Bond Street kifinomult fénydíszei a város legismertebb karácsonyi látványosságai közé tartoznak – sétálni közöttük maga az ünnepi varázslat.
A Leicester Square karácsonyi vására igazi klasszikus: kézműves ajándékok, forralt bor, sült gesztenye és színpadi előadások várják a látogatókat. A Southbank és Greenwich kisebb vásárai hangulatos, folyóparti környezetben kínálják a forró cidert és az édességek illatát.



A Kew Gardens karácsonyi attrakciója kihagyhatatlan. A világhírű botanikus kert ilyenkor esténként fényinstallációkkal, zenére mozgó lézershow-val és a tavak fölött tükröződő, színes kompozíciókkal várja a látogatókat. A pálmaház ragyogó díszfényei és a kert ünnepi hangulata igazi tündérmesévé varázsolják az estét. Mindehhez társul a karácsonyi vásárokból is ismert étel-és italkínálat, így egy gyors és egyszerű vacsorával és forralt borozással is összekötheted a Kew-ban tett sétát.
A jegyet a kert oldalán előre megvásároltam, így részletes tájékoztatást kaptam a programról, hírlevél formájában. Érdemes bekalkulálni, hogy a Kew elég messze van a központi városrészektől, nekem Uberrel nagyjából 40 perc volt a Leicester Square-től, és a sofőr végig száguldozott egész Kensingtonon keresztül… tehát bőven lehet több is.

Az ünnepi élményt a Winter Wonderland zárja a Hyde Parkban, ahol óriáskerék, jégpálya, vidámparki játékok és karácsonyi ételstandok hozzák el a vásári forgatag legjavát – mindezt egyetlen, hatalmas ünnepi fesztivál keretében. Ide a jegyet mindenképp érdemes előre megvenni, mégpedig jóval a kiszemelt időpont előtt , és be kell kalkulálni a sorbanállást, mert hatalmas az érdeklődés a rendezvény iránt minden évben. Szektorok szerinti beléptetés van, erre figyelni kell, és egyes programokat szintén előzetesen kell a jegyhez adni.
Nagyon vártam, hogy én is egyszer eljussak ide, és tényleg óriási élmény volt, nagyon megérte. Ha teheted, próbáld ki a hófánkot és a jégszobor-faragást is!





Remélem, sikerült megmutatnom, hogy London tényleg varázslatos úticél decemberben, és neked is lesz kedved egyszer az ünnepi időszakban is ideutazni, hogy átéld ezt a fantasztikus hangulatot!



Hozzászólások