Chefchaouen, a kék város Marokkóban
- Panna
- szept. 27.
- 4 perc olvasás
Frissítve: okt. 26.
Chefchaouen, a Rif-hegységben megbúvó marokkói kisváros, talán az ország egyik legkülönlegesebb úti célja. A város szűk utcáit, házait és falait minden árnyalatban pompázó kék szín borítja – az égszínkéktől a türkizen át a mély, egészen sötét indigóig. Nem véletlen, hogy a világ minden tájáról érkező utazók egyik legkedveltebb fotótémája lett.

Tangerből Chefchaouen-be tömegközlekedéssel elég körülményes eljutni, pedig ez a legközelebbi nagyváros, hiszen Fes vagy Casablanca sokkal messzebb van, Marrakesh-ről nem is beszélve.
Vonat erre nem jár, buszt viszont lehet találni, de egyszerűbb és praktikusabb a Grand Taxi. Ez a közlekedési mód hasonlít az iránytaxira, olcsó és viszonylag gyors, összegyűjti az egy irányba utazó embereket, majd nagyjából 2,5 óra alatt megteszi az utat. Természetesen privát transzfert is lehet foglalni.
Menet közben szerencsére nem unatkoztam, mert a látnivalók változatosak, néha meglepőek is. Olajfák és babérlombú erdők mellett vezetett az út, időnként kis települések vagy véletlenszerűen megjelenő kerámiaedény-árusok szakították meg a növényzet monotonitását. Lehetett érzékelni az állatok megfigyeléséből is, ahogy haladunk felfelé a hegyekbe: eleinte lovak és tehenek legelésztek látótávolságban, aztán juhokat és hegyi kecskéket lehetett látni.
Ami számomra meglepő volt, hogy az iskolás gyerekek csoportosan, de néha egyesével is álldogáltak az út mellett valami közlekedési lehetőségre várva, stoppolva, úgy tűnt, ez a rendszeresített módja a tanítás utáni hazajutásnak.
Ahogy megérkeztünk a kék városba, az épületek valahogy egyik pillanatról a másikra átalakultak: a domináns szín mindenhol észrevehető volt. A Bab Souk-nál szálltunk ki az autóból, és szállásadónk már várt minket, hogy mutassa az utat a medinában lévő riadhoz, amely a következő napokban az otthonunk lesz.




Mi egy kis önálló riadot béreltünk, ami autentikus élmény volt és nem utolsósorban nagyon hangulatos. Reggelente a háziasszony helyben készített reggelit, de egyébként csak mi tartózkodtunk az épületben. A kékre festett ajtón kilépve azonnal a medina forgatagában találtuk magunkat, indulhatott a séta, meg persze az ámuldozás, mert ebben a városban tényleg minden kék - a szín többféle árnyalata varázslatos, kicsit mesebeli hangulatot kölcsönöz a településnek.




Chefchaouen története
Chefchaouent 1471-ben alapította Moulay Ali Ben Moussa Ben Rached El Alami, aki Mohamed próféta egyik távoli leszármazottja volt. Az eredeti település mindössze egy kis erődből állt, amelyet ma Chefchaouen kasbahjaként emlegetnek. Az erőd azért épült, hogy megvédje a térséget a portugáloktól; abban az időben ugyanis Portugália sorra indított támadásokat Marokkó északi városai ellen.
Az erődön kívül idővel felépült a medina, amely egy hagyományos, fallal körülvett városrész, benne házakkal és más épületekkel. A középkor folyamán a környékbeli törzsek, illetve a Spanyolországból érkezett mórok és a zsidók népesítették be a területet.
Sok évvel később, 1920-ban a spanyolok elfoglalták Chefchaouent, és Spanyolország marokkói területének részévé tették. A második világháború idején jelentős számú zsidó menekült ide Európából, Hitler üldözése elől. A zsidók többsége azonban az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején Izraelbe költözött. A város 1956-ban került vissza Marokkóhoz, amikor az ország elnyerte függetlenségét.



Miért kék Chefchaouen? A marokkói „Kék Város” titkai
Számos magyarázat létezik arra, hogy miért festették kékre a város falait.
A zsidó szokások és kultúra követése
A zsidó hit szerint a kék szín az eget jelképezi, amely az embereket a Mennyországra és Istenre emlékezteti. Emiatt erős hagyomány él a zsidó közösségekben a kék szín használatára: gyakran festettek kékre különféle tárgyakat, illetve kék festéket alkalmaztak szövetek színezésére, különösen imaszőnyegek esetében. A kék falak tehát emlékeztetőként szolgáltak arra, hogy a földi élet felett mindig ott van az ég és a transzcendencia.
De mi okozta vajon, hogy a „kék láz” átterjedt az egész medinára?
Egyesek úgy vélik, hogy Chefchaouen első zsidó lakói honosították meg a falak kékre festésének szokását, vallási és kulturális hagyományaikhoz igazodva. Sok helybéli azonban azt mondja, hogy Chefchaouen kékre festett falai egészen a közelmúltig kizárólag a város zsidónegyedében, a mellahban voltak megtalálhatók. Az idősebb lakosok szerint fiatal korukban a medina legtöbb épülete még fehér színű volt.


Rovarok távoltartása
Egy másik érdekes magyarázat szerint a kék szín távol tartja a szúnyogokat és más rovarokat. Úgy tartják, hogy a rovarok nem kedvelik a vízhez hasonló, fényvisszaverő felületeket, így a kék falak a lakók védelmét is szolgálhatták.


Hűvösebb hatás
Egyes helyiek szerint a kék szín segít hűvösen tartani otthonaikat a melegebb hónapokban. Bár valószínűleg nem ez volt az eredeti szándék, mégis ésszerű magyarázat arra, miért folytatódik a festés a modern időkben is. A Rif-hegység nyári forróságában a kék színnek így gyakorlati szerepe lehetett.
A világos árnyalatok ugyanis segítenek hűvösebb érzetet kelteni a szűk utcákban, így a lakók számára elviselhetőbbé válik a nyár.


A víz szimbóluma
Mások szerint Chefchaouen falait a kék minden árnyalatával pusztán azért festették be, hogy a csillogó Földközi-tenger színét idézzék. Néhányan viszont úgy vélik, hogy a kék színek a város Ras el-Maa vízesésének fontosságát jelképezik, ahonnan a lakosok ivóvizüket nyerték. Ez az élethez nélkülözhetetlen vízforrás tette régen lehetővé, hogy a közösség fennmaradjon az egyébként zord, száraz hegyvidéki környezetben.


Ha megkérdezel néhány helyit, miért kék a város, lehet, hogy egyszerűen azt felelik: azért, mert a kék szép, és nyugtató hatása van. Az iszlám kultúrában a kékről azt tartják, hogy a boldogság és az optimizmus színe. Mások hozzáteszik, hogy ez egyszerűen csak „így szokás” itt, ami talán arra utal, hogy a marokkóiak szeretnek közösségben, egységben gondolkodni.
Lehet, hogy néhány ház lakójának a mellah közelében megtetszett a zsidó telepesek által eredetileg használt szín, és lemásolták azt – ezzel pedig új trendet indítottak el, amely házról házra terjedt tovább? Valójában nem lehet tudni biztosan. Tény, hogy rendszeresen újrafestik a házakat, hiszen ebben rejlik a város turisztikai vonzereje.


A közeli természeti látnivalók és programok, például a hegyi túrák vagy az Akchour-vízesések meglátogatása mellett Chefchaouen egyik fő látnivalója a város medinájának felfedezése, ahol minden sarkon és lépcsőn festői jelenetek tárulnak a látogató elé. A város kevésbé nyüzsgő, mint más marokkói városok, például Marrakech vagy Fes, így kényelmesen lehet válogatni a hagyományos marokkói áruk között. Különösen szép ajándéktárgyak a kék-fehér festmények különböző méretű vásznakon, amelyek a város és a helyi élet jeleneteit ábrázolják. Persze nem muszáj vásárolni, az is tökéletes program, ha csak céltalanul sétálunk, másodpercenként rácsodálkozva, hányfèle árnyalata lehet a kék színnek…
Egy azonban biztos: a kék város Marokkóban járva megér egy látogatást; ha nincs időd itt maradni, legalább egy napi kirándulást érdemes megszervezni, hogy láthasd ezt a csodát.








Hozzászólások